- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A nyitó képen: Horváth-ház, Nagyvendéglő, Újfürdőház.
A Kerek templom (a mellékelt 1880-as képen balfelől), melynek tervét Fruhman Antal készítette, alapul véve hozzá a római Panteon képét, 1841-1846 között épült fel.
A XVIII. század végére már divatba jött Füred, de a feltételek hiányoztak az egyre nagyobb vendégsereg fogadására. Elhelyezésük ügyében a királyi Helytartótanács 1786-ban bizottságot küldött ki. E bizottság javaslatára épült a Horváth-ház 1795-1798 között. Nagyon szép, tiszta copf stílusú épület, nála nagyobb ebben a stílusban nincs az egész Balaton-vidéken. Az akkori társasági élet központja volt, egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is. A hagyomány szerint 1825-ben itt tartották az első Anna-bált. (Későbbi nevei: Mangold-udvar, Stefánia szálló. Jelenleg apartman-ház.)
1780-1783 között épült fel késő barokk stílusban a kifejezetten szállodának szánt épület, amely 1802-1803 között nyerte el klasszicista formáját. 1803-ban fejeződött be a felső vendéglő, amelyet ettől az időponttól Nagyvendéglőnek neveztek. Bővítése egy kiugró szárny építésével 1836-ban fejeződött be. 1957-től az akkor már SZOT Szanatórium színházterme adott otthont az Anna-bálnak. (Jelenleg az Anna Grand Hotel épülete.)
Az 1700-as évek közepétől már működő fürdőházak helyén 1765-ben épült fel az elsõ épület, az ún. Ófürdõház a mai Szívkórház keleti szárnyán. A Gyógy teret érintõ 1826. és 1834. évi tûzvészek jelentõsen megrongálták az épületet és a fürdõberendezéseket is. 1835-1836-ban Packh János tervei alapján klasszicista stílusban felépítették az ún. Újfürdõházat, melyet fedett folyosó kötött össze az Ófürdõházzal. 1842-ben emeletes, ún. keresztházat építettek az Ófürdõházhoz. 1869-1871 között Cometter Bernát terve szerint eklektikus stílusban felépült a Balatonra nézõ, gyönyörû, új szárny, az ún. Erzsébet-udvar. Késöbb az egész épület együttest Erzsébet Szanatóriumnak nevezték. (Jelenleg az Állami Szívkórház része.)
A Kisfaludy gőzös 1846-ban indult első útjára a füredi kikötőből.
A Kerek-templom, a Stefánia szálló és az Erzsébet szanatórium későbbi képei itt láthatók.
Balatonfüred
Gyógy tér
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…